Csináld Magad Képkeret

Keresztlányomtól kaptam ajándékba egy képeskönyvből kivágott kis kedves rajzocskát. A kedves Keresztlányom azt mondta, hogy szépen játszottam és ezért megajándékozott vele. Otthon éppen nem volt üres képkeret, ezért úgy döntöttem, hogy az otthon fellelhető alapanyagokból készítek egyet. Most ezt szeretném megosztani, a kedves Olvasóval, mind a képeket, mind pedig egy rövid leírást, hogy én hogyan csináltam és amennyiben kedvet érez kedves Olvasó, Ön is elkészíthesse.

Kellékek és alapanyagok:

  • A4-es műszaki rajzlap, ebből lesz a képkeret, én elég vastagnak találtam, erre a célra
  • egy ív, maradék csomagolópapír, ez lesz a képkeret mintája
  • ragasztó, én kétoldalú ragasztószalagot használtam, ezzel tisztábban és egyszerűbben tudok dolgozni, ragasztani
  • olló
  • vágótábla, hogy ne az asztalt vagdossam össze 🙂
  • snitzer, tapétavágó, dekorkés, szike vagy ki minek nevezi
  • vonalzó
  • és maga a kép, aminek a keretét, most fogjuk elkészíteni

[nggallery id=10]

Az elkészítés menete:

  1. Az A4-es rajzlapot négy egyforma darabra vágtam, ezt vonalzó segítségével mértem ki és ollóval vágtam négybe. Az egyik lapot vonalzóval pontosan kimérve megfeleztem, mind vízszintesen, mind függőlegesen is. Így megkaptam ezen lap közepét. Egyébként, ez a négybe vágott A4-es lap lesz a képkeretem mérete, a fénykép méreteit figyelembe véve. Természetesen ez kedvünk szerint változtatható, attól függ milyen széles keretet szeretnénk készíteni.
  2. Szóval, meghatározva a lap közepét és a fénykép helyét, vonalzóval megrajzoltam, azt a kis ablakocskát, amihez a lap közepéből ki kell vágnom a fölösleges darabot. Ezután vonalzó segítségével, hogy szép egyenes legyen a vágás, a snitzerrel kivágtam a lap közepét. Itt fog látszani a kép.
  3. A csomagolópapírt ráragasztottam a kétoldalú ragasztószalaggal, erre a kivágott lapra, mivel ez lesz a képkeret mintája. Majd ollóval körbevágtam és a középső ablakocskák ismét vonalzó segítségével kivágtam a csomagolópapírból is, az előzőleg kivágott ablakocska mentén.
  4. Ezután az ablakokocska négy oldalán helyeztem el ragasztószalagot a kép számára. A képet ide ragasztottam be, arccal kifelé 🙂 Miközben ragasszuk, néha fordítsuk meg, hogy szemből is jól néz-e ki és minden a megfelelő helyen van-e.
  5. A képkeret hátulját a képpel együtt ragasztócsíkokkal láttam el, mert hozzá fogom ragasztani a megmaradt három lap egyikét, hogy ez legyen a képkeret hátulja.
  6. Miután már van háta is a képkeretnek, már csak egy kitámasztót kell gyártanom, hogy megálljon a helyén, a polcon. Ezt úgy készítettem el, hogy a most már csak kettő maradék lap egyikét (ez az az A4-es lap, amit az elején négybe vágtam) hosszába ketté vágtam. A vágáshoz a segédvonalakat vonalzó segítségével rajzoltam fel, pontosan kimérve a helyét.
  7. Az így elkészült egyik csík tetejétől pár centiméterre, vonalzó segítségével picit meghajtottam, hogy egy törés keletkezzen a papíron, így itt fog majd meghajolni, mikor kitámasztom vele a képkeretemet.
  8. A kéz csíkot ( a meghajlítottat és a simát) a ragasztószalag segítségével összeragasztottam, hogy fedje egymást.
  9. Majd a képkeret közepét és az összeragasztott csíkok / kitámasztó közepét kimérve, a kitámasztót hozzáragasztottam a képkeret felső széléhez illesztve.
  10. A kitámasztó, képkerethez történő ragasztásával, el is készült a képkeretünk.

Gratulálok!

Természetesen ötleteinknek, csak az otthon felelhető alapanyagok szabhatnak határt. Felmerült kérdésekre szíves válaszolok, hogy Önök is elkészíthessék saját képkereteiket. Jó munkát kívánok!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük