Szagtalan cipők

Bizonyára mindenki szembesült már azzal, hogy előfordul, hogy némelyik cipőnket többet használjuk, többet mozgunk benne vagy csak az anyaga nem megfelelő és előbb kerülünk olyan helyzetbe, hogy bizony – bizony megérezzük a nem olyan kellemes szagát. Akár izzad a lábunk akár nem, biztos vagyok benne, hogy akárcsak a cipő miatt is, de keletkeznek nem kívánt szagok. Főleg akkor érezzük, amikor a cipőnket betesszük vagy kivesszük a cipős szekrényből.

Ennek elkerülésére van egy nagyon egyszerű megoldás, amely tényleg működik. A szén. A szenet használják például a gázálarcok szűrőjében és lehet a patikában is kapni orvosságként, mint széntabletta, amely nagy hatékonysággal gyógyítja a hasmenést. Tehát van egy „fertőtlenítő” tulajdonsága is és megköti a szagokat. Ez az amiért nekünk érdekes lesz.

Kerti sütögetések, grillezések alkalmával előkerülhet, tehát a háztartásunkban rendelkezésre áll, de legalábbis a rokonságban biztos. Már csak a cipőnkbe vagy a cipős szekrénybe kell helyezni és máris megvan a megoldás. Ezt tökéletesítvén én nem dobtam ki a félpár zoknijaimat, aminek a másik párja már használhatatlanná vállt, hanem ebbe helyeztem el ezeket a széndarabokat. Ilyen módon mindent tisztán hagy maga körül és közvetlen a cipőbe helyezhető, nagyobb hatékonyságot elérve. Nagy szeretettel javaslom mindenkinek, nekem bevált.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük