Bevásárlás előtt…

Akciók

Mielőtt bevásárolni indulunk, mindig nézzünk szét a konyhában, a kamrában, a fürdőszobában, és írjuk össze, mire van szükségünk.

Ha van időnk és több áruház is van a közelünkben, ahol a nagybevásárlást elvégezhetjük, nézzük meg az akciós újságban vagy a honlapján az akciós termékeket. Listázzuk ki, mi mindent kínálnak olcsóbban azok közül, amit a listánkra írtunk és hasonlítsuk össze, melyik helyen mennyit spórolhatunk. Oda menjünk, ahol a legtöbb megtakarítást várhatjuk. Fontos, hogy ne szaladgáljunk ezért ide, azért meg oda, mert a végén többe kerül a benzin, mint amennyit megspóroltunk.

Figyeljünk oda arra, hogy mindig a termékek egységárát nézzük (szerencsére a legtöbb helyen már feltüntetik a kilónkénti/literenkénti árat is), ugyanis találkoztam már olyan trükkel, hogy az árat változatlanul hagyva kisebb lett a termék. Például én úgy emlékszem, gyermekkorunkban még 250 g-os volt egy kis doboz tejföl. Aztán lett 200, majd 175 és pár hete 160 g-os tejfölt láttam az egyik bolt polcán. Majdnem bedőltem, hogy milyen jó áron van, de aztán megnéztem az apróbetűvel feltüntetett egységárat… Szintén jó példa a tejföl arra is, hogy nem mindig a nagyobb kiszerelés az olcsóbb: sok helye a kisdobozos kilónkénti ára a kedvezőbb!

Amikor az áruházban vagyunk, ne engedjünk a csábításnak! Ragaszkodjunk a felírt termékekhez, kivéve, ha valami nélkülözhetetlen dolgot találunk, ami véletlenül lemaradt. De ilyenkor is jobb kétszer is meggondolni, hogy valóban szükségünk van-e rá, ha egyszer otthon eszünkbe sem jutott…

 

Vélemény, hozzászólás?