Csoki tálkák

Különleges desszerttel szeretnéd meglepni a családot? Felejthetetlen szülinap van készülőben vagy baráti összejövetel?

Van egy remek új ötletünk, hogyan tehetnénk különlegessé a készen vásárolt jégkrém tálalását.

Készítsünk otthon csoki tálkákat.

Ugyan egy kis időt vesz igénybe, de a siker, amit aratni fog, mindenképp megéri a fáradozást.

Be kell szereznünk egy-két csomag kicsi lufit, vagy ahogyan nyáron a gyerekek emlegetik, vizibombát.

Fújjuk fel a lufikat, legalábbis annyit, ahány tálkát szeretnénk.

Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét, hagyjuk meg sűrűnek, hogy a tálkáinknak tartása legyen.

Cseppentsünk egy kanál csokit egy tepsi aljára, majd az egyik kis lufit is forgassuk meg a csokiban. Illesszük a tepsibe, így a tálkánknak szép egyenes talpa lesz. Folytassuk ezt addig, míg a lufik és a csoki tart.

Miután megkötött a csoki, és már nem folyós, ez néhány percet vesz igénybe. Ha hatalmas helyet tudsz varázsolni a hűtőben, akár egy fél órára oda is beteheted a csokis lufikat.

Ezután egy tűvel kiszúrjuk a lufikat, és már készen is vannak a csoki tálkáink.

Nincs is már más dolgunk, mint mindbe fagyit kanalazni, tejszínhabbal, csokireszelékkel, színes drazsékkal feldíszíteni, és jöhetnek is az ínyenc édesszájú vendégek.

A nagyszabású készülődésbe a gyerekeket is bevonhatjuk, maradandó élmény lesz nekik ilyen finom csodákat alkotni.

Vélemény, hozzászólás?